Programjaink, esemenyek

Adventi Családi Játszóház Balatongyörökön

2015. november 21. 16:00

Ismét Balatongyörökön találkozhatunk egymással novemberben. Ez a hétvége az adventi készülődés jegyében telik. A Kreatív Műhelyünkben lehetőségetek lesz elkészíteni az adventi koszorútokat a gyerekekkel együtt. A legkisebbek tatami szőnyegünkön találják majd meg a kedvükre való játékokat, a nagyobbaknak pedig társasjátékaink jelentik a kikapcsolódást. 

A karácsonyi készülődés az adventi időszakban veszi kezdetét. Az utcánkban megjelennek a karácsonyi fények, otthonunkat apró-cseprő díszekkel öltöztetjük fel, s lelkünk is egyre erősebben vágyik a meghittségre. 

Ahogy közeledik a Karácsony elkezdünk erősebben szeretni. Akik egész évben fontosak számunkra most több jelét kapják ennek az érzésnek. Jézus születésének napjára készülünk, és ebben a készülődésben mi magunk is jobbá válhatunk. Álljunk picit meg, fújjunk egyet. Jó nagyot, jó sokszor. Fújjuk el a rossz érzéseinket, a bánatunkat, az év során ránk rakódott terheket.

Így már sokkal jobb, nem?

Az ünnep közeledtével lelkünk tele várakozással, örömmel, hagyjuk, hogy átjárjon bennünket.

Mintha mások lennének még az illatok is. Érezzük a fenyő illatát, a narancsét, a szegfűszegét vagy a vaníliáét. Mindig visszahozza egy közülük a hajdani, a boldogabb idők illatát.

Gyertek, s készüljünk együtt erre az időszakra, folytassuk Balatongyörökön ezt a beszélgetést!

Balázs

 

Varázshangok Családi Játszóház az Ősz jegyében

2015. október 17. 14:30

Varázshangok Családi Játszóház az Ősz jegyében

E napon Pápán várunk Benneteket egy fergeteges őszi játszóházzal! Most külön készülünk erre a napra, hiszen gyönyörű őszi időnek állunk a kapujában. Lesz kézműves foglalkozás, ahol csupa őszbe öltöztetünk mindent! A kicsiket tatamiszőnyegen várja a sok-sok játék az óriáskockáktól kezve a minikonyháig. Egyedi asztali játékaink pedig szándékunk szerint a nagyobbakat és a felnőtteket fogják elvarázsolni!

Gyertek, s töltsük együtt ezt a szombat délutánt!

Zenélő Gyenesdiás

2015. szeptember 30. 18:30

Idén második alkalommal került megrendezésre a Zene Világnapjához kapcsolódó rendezvényünk, a Zenélő Gyenesdiás. A községházán közös énekléssel és játszóházzal vártuk az érdeklődőket!

Varázshangok Családi Játszóház

2015. július 17. 18:00

Minden kedves játszani vágyó gyermeket, gyermeklelkű felnőttet várunk Varázshangok Családi Játszóházunkba a hétvégén. A Balatongyöröki Borfesztiválon leszünk jelen pénteken-szombaton és vasárnap 18.00-20.00-ig. Számtalan új játékkal és kreatív műhelyfoglalkozással is várunk. A legkisebbeket (0-4 éves korig) tatami szőnyeg várja telis-tele játékokkal. A nagyobbaknak és a felnőtteknek egyéni és társasjátékok jelentik majd a kikapcsolódást! A kézműveskedni vágyókat, szöszmötőlőket pedig Kreatív Műhelyünk várja! Kerekedjetek fel, s gyertek Balatongyörökre!