Zeneterápiás konferencia a családok egészségéért

2019. november 10. 10:00 2019. november 10. 10:00-tól 18:00-ig


A Varázshangok Egyesület 2019-ben először rendezi meg a „Zeneterápiás konferencia a családok egészségéért – szemléletformálás a múlt hagyományaiban és a jövő rendszerében” elnevezésű programját. Egyesületünk kiemelten foglalkozik a művészetterápiás segítségnyújtás különböző formáival, a korai zenei neveléssel, a gyermekek és az ifjúság zenei oktatásával, valamint a fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok zeneterápiás fejlesztésével.

Programunk üzenete és célja: figyelemfelhívás a gyermekeink lelki egészségének fontosságára, az ifjúság zenei nevelésének mentálhigiénés hatására, valamint a fogyatékkal élőkkel szembeni toleranciára. A konferencia kísérőprogramjaként szeptember, október hónapokban a gyenesdiási bölcsődében, óvodában és iskolában; a vonyarcvashegyi óvodában és iskolában, valamint a balatongyöröki óvodában összesen 21 rendhagyó zenei foglalkozást tartunk. Rajzpályázatot hirdettünk a települések óvodáiban és iskoláiban a zene gyógyító hatása témában. A rajzpályázaton készült alkotások kiállítására és a díjazásra a konferencia megnyitója után kerül sor.

A zeneterápiás konferencia 2019. november 10-én, vasárnap kerül megrendezésre a gyenesdiási Községházán. Ezen a napon Magyarországról és a határon túlról érkező neves szakemberek tartanak zenei gyakorlatokkal, módszertani bemutatókkal egybekötött előadásokat a zenei nevelés és a speciális zeneterápiás módszerek témájában. Előadóink a budapesti székhelyű Magyar Zeneterápiás Egyesület tagjai, illetve a Mosoly Alapítványnál és a Máltai Szeretetszolgálatnál dolgozó zeneterapeuták. Olyan területekkel foglalkozunk ezen napon, mint pl. a Kodály-tanítvány Kokas Klára világhírű komplex zenei módszere óvodai környezetbe adaptálva; időskori demenciával küzdők zeneterápiája; autizmus specifikus zeneterápiás lehetőségek; 10-14 éves gyerekek iskolai zeneterápiás foglalkozásai és súlyos beteg gyermekek zeneterápiája kórházi körülmények között. 

Délután két különleges workshopra jelentkezhetnek az érdeklődők. Az egyik egy relaxációs hangutazás a hangtálak, az ének és a fuvola lágy dallamain. A másik workshop kifejezetten nőknek szól, a női szerepek megéléséről.

A konferencia napján délelőtt babasarokkal várjuk a kisgyermekkel érkezőket, illetve egész nap helyi termelők készítményeivel lehet majd ismerkedni. Az ebédszünetben networkingre, ismerkedésre lesz lehetőség, az előadók szívesen fogadják az érdeklődők kérdéseit. Délután ingyenes mentálhigiénés tanácsadásra lehet jelentkezni.

Várjuk az oktatási-nevelési intézményben dolgozókat, az egészségügyi dolgozókat, a szociális társszakmákban tevékenykedő kollégákat,

és a témák iránt érdeklődőket!

Programunk csatlakozik az Európai Zeneterápiás Szövetség által meghirdetett Zeneterápia Európai Napja rendezvénysorozathoz, melyhez az egész országból és Európa több országából is számos rendezvény csatlakozik.

Térségünkben nincs még egy ilyen jellegű komplex rendezvény, mely a témában gyakorlati tanácsokkal, lehetőségekkel látja el illetve az érintett családokat.

 

A konferencián való részvétel ingyenes, a délutáni workshop-okra a helyszínen lehet majd feliratkozni.

 

A programsorozat a Vidékfejlesztési Program keretén belül a VP6-19.2.1.-42-5-17 kódszámú, Hévíz-Balaton-Zalai Dombhátak Leader Egyesület – Helyi értékekre alapuló térségi együttműködések turisztikai célú fejlesztése pályázat támogatásával valósul meg.

Szervező és kedvezményezett: Varázshangok az Egészségért Egyesület.

További információ: Kőhalmi Ágnes elnök 06 30347 6036

 

 

Helyszín

Gyenesdiás, Községháza
8315 Gyenesdiás, Kossuth Lajos utca 97. Községháza

Utoljára frissítve: 2019. október 29. 20:17
Létrehozva: 2019. október 29. 20:16